Saját életvezetésünkben sem árt néha-néha megállni és betekinteni a kulisszák mögé.
Nem a szerelem
Nem a szerelem a fontos,
Hanem a lelkiismeret.
A szerelem úgyis megcsal,
Bárki is szeret.
Nem a lila köd a fontos,
Hanem hogy ember úgy szeret,
Hogy közös álmot rajzol, mely
Istenhez vezet.
[Pápa, 2014 tavasza]
Idegen tollak egy előadásból
(Tóth Bálint után szabadon)
Vissza kell térnünk az anyaföldünkhöz!
A dajka állam csupán felelősséghárítás,
delegálás, eltolás, s ha nem sikerül: félünk!
Lám, megrendít minket a sötét tudás!
A sötét tudás, mely, még ha igaz is,
azt hitetné velünk, hogy megfellebbezhetetlen,
kizár a saját sorsunkból, így önképünk hamis.
Már iskolától ezzel megvezetnek.
Rutinszerű lett a hazugság, bizony!
Félelemből? Vagy a szükséges rossz érzetéből?
Nehéz egyszerű vagy könnyű bonyolult az élet?
Nekünk kell választanunk, minél előbb!
[Pápa, 2014. év elején]
Maradtak még kérdőjelek…
1
Kell-e nékem az emberiség
ma és holnap kacattal,
melyben csak egy porszem vagyok én,
kezemben a mikro-tollammal?…
2
Mára tarthatatlan lett a lépés,
az élményeket, a hatásokat
már lehetetlen feldolgozni,
túl gyors mutációk szaggatnak szét,
sokszorozzák a félrelépéseket,
aztán meg lehet menni – bedrogozni…
A tudathasadás csak meghaladás?
Vagy kétségbeesett megalkuvás?
(Óvom magam a túlgondolástól,
ettől védett zugom távolra áll…)
Naponta mondunk köszönetet?
Bárkinek – vagy csak gondolunk hálát?
Miért nem vesszük le ezt a köpönyeget?
Az élettől védjük arcunk izmát?
Tenger alá süllyesztett szeméthegyek,
roncsdombokon guberáló néger gyerekek,
kimúló kötelességérzet – csupán ezek várhatnak ránk?
Miért kell választanunk e biztos halált?
3
Ha más teszi, persze: produktív!
Ha én teszem? Kontraproduktív…
Vajon miért? Egyszerűen
mi határozza ezt?
S vajon kiért? Egyáltalán,
mit jelentsen ez?
Ha a háttérhatalom irányít
(sőt ez igazából tény),
akkor a kisebbségi felhatalmazásával
többségében kiket is véd?!
Ideje lenne már belátni, hogy
iriggyé tettük az értelmiséget,
és hamissá a szépet,
és kárvallottnak a jótevőt,
és tiszteletté a szégyent!
Méltatlanul nevetségessé lett
e régen becsapott ember;
szmog ellen maszk, pöceszag télen:
fejlődésünk ide vezetett?!
Dolgozhatunk géppel – de az kézzel irányítható…
Majd leüzen az üzem: mi a polgári foglalkozása?
(Ez lett mára a szent rend, a polgári foglalkozás,
Nem pedig, hogy az illetőnek van-e családja…)
Haverok, rokonok, lagzik… Ma ki igazi?
Nem kellenek többé már a sima barátok.
Intézet lett sajnos a családi fészek,
benne idegenek nevelik a családot.
4
A hajléktalanság az emberiség félelmeinek végterméke…
Városi vírus, mely ósdi szorongásként fenyeget.
Csak elfojtott sírógörcs vár már mindenütt a világon,
ha még nem múlt ki belőlünk a szó és a szeretet.
(Lám, a megmaradtak mindig az igazi kérdőjelek…)
[Pápa, 2013]
Otthonfoglalás
Hol a helyem? Hol éljek?
Virágos álmokat hol reméljek?
Hol legyen a színhely, a családi fészek?
Hova temessek majd múltbéli képet?
Honnét hiányozzon a szoba-meleg?
Hová gyűjthetek emlékeket?
Honnét mehetek, hova visszatérhetek?
Ezek valóban nehéz kérdések…
Hol rebeghessék gyermekeim szájukon, konokul:
„A szülőföldet nem hagyjuk,
nem költözhetünk el – csak úgy!”
Mint mikor én is így zokogtam
Szentdénesen, ötévesen,
s utáltam érte anyámat mérgesen.
(Minden egyes költözés
szívembe szúrt tőrdöfés volt;
talpam alól kihúzott szőnyeggé vált
kerti rög, fájó képpé forrt utcafront.)
Ma a képzeletemmel körbevont otthon jobban vonz,
mint akár egy felderített,
tán a beágyazott relációk miatt, imitt-amott…
Tán mert az érdek apja, a kapcsolati tőke
még rám sem hederített.
(Bár remélem, jobbára nem is fog.)
Én csak egy helyet keresek, otthont, házat,
fundamentumot majdani szolid családomnak.
S míg furcsállkodom, azt is tudom, persze,
előbb-utóbb ez meglesz
– de hogy’ lehet modern ember ily elveszett?
Egyedüli lényként fejlett ember e bolygón
ne tudná saját hajlékát felhúzni?
Hivatal, mérnök meg pénz nélkül nem megy,
mert helyettünk döntött az életmódi?
S még ha fizikai térben nem térhetek el én sem,
azt már tudom, hogy mit nem akarok.
És ha fordított cél is ez mérsékelt ég övében,
tudathasadásba pusztulni nem fogok.
A háló-evolúció törvénye célszerű:
oly kis hal légy, mely átjut a legkisebb lyukon!
Káosztól félni pedig nem kell – majd rend lesz!
Túlélőt nem szorít elbukott…
[Pápa, 2014]
Ha megcsalnak, egyszer…
1
Ha megcsalnak, egyszer…
Titokban…
És nagyon fáj.
Maradj higgadt,
még ha nem is egyszerű,
mert muszáj…
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Akkor is, ha félsz.
Akkor is, ha gyomorgörcsöt érzel,
ha tested ereje elhagy,
és senkitől sem kérsz,
csak a semmibe mész…
2
Tévedhet, mindenki…
Kívánhat, bárki…
Elgyengülhet egyszer
a legszilárdabb akárki.
De soha sincs egyedül, senki…
És tényleg nem a tett a lényeg,
hanem, hogy mögötte mit gondol, mit érez
a bűnbeesett, aki éppen tévedt.
Mert az jobban fájhat, mint a
buzdult, állati cselekedete,
az jövőbe mutató minta:
jellemének valósága,
szerelmének eredete.
Mert a legnagyobb baj, hogy önkép-hiány van,
a nemi identitással senki sincs tisztában,
ezért mindig a másik neműtől vár valamit,
miközben elmarad a szövetkezés a társával.
3
Mindenki elfoglalt,
mégis sokan unatkozásból csalnak,
és ha mindenki megcsal mindenkit,
vajon mi jogon fáj, ha minket is megcsalnak?
Egy férfi mindig tudja hol áll,
merre az észak, hová az irány,
de a női biztonságérzet fontosabb,
kigyomlálni lelkét gondosabb.
Egy női megcsalást éppen ezért
megbocsátani nagyon nehéz,
ilyenkor a férfi magába néz,
és rájön, hogy nemcsak magából él.
„Téged szeretlek, Drágám!” – hangzik el.
„Ő csak egy szexuális kísérlet…”
De ha ez vezethetett el mégis ide,
vajon miből eredhetett e kísértet?
A tett már csak következmény,
az okok szerteágazók.
A szerelem intézménye éppen ezért
igen-igen becsapós.
Becsapós – vagy őszintén valós.
De ki vállalná ezt fel?
Nem nyílt kapcsolat, nyílt szeretet kell
lelki türelemmel!
[Pápa, 2014. év elején]
Géczy Gáborhoz
Hogy félrebeszél még a költő is –
én Öntől tanultam!
Nem tudtam mindezt,
de mára már okultam.
S vártam.
Az ember nem érti, miért…?
Hány szótlan szolga szakajt
vérverítékkel jó bért?
Szókészletét versbe szőttem,
az igazaknak szóltam.
Eddig ellenkeztem, pökhendi voltam,
jóllehet vándoroltam.
Eztán nyugodt leszek,
új nyelvemen beszélek.
Köszönöm, mit Öntől kaptam!
Talán a tettek mezejére így lépek.
Távolodunk – az irodalomhoz.
Mégis elmarad az ember.
„Mi kell, hogy te költő, ne mondó légy?” –
ezen gondolkodtam, s lehet,
hogy tényleg nem kell az írás,
csak a tett kell.
Mert amíg a napi bér nem elég a napi szállásra,
addig ne kérjen engem senki vállalásra!
Míg a börtönben ülő teljes ellátása
drágább, mint a minimálbér napi lebontása,
addig ne rólam mondják, hogy Isten csapása!
Csakis ennyit kérek, semmi egyebet.
Ami egy állatnak természetes,
ma már nekünk nem az:
a tiszta víz, a pártalálás;
az, hogy valahonnét valahova tarts.
Ki még adósságért öngyilkos is,
sajnos csupán a legnagyobb jele,
hogy zárul a világ, eltévedtünk,
hitünk is hamis,
és nem segít ezen se Bill Gates,
se Mengyelejev.
Nem tudni jobb, mint rosszul tudni:
jézusi szavaknak hinni ideje.
Nekem is túl kell lépjem művelt apámat,
kit skizofréniába csalt korunk, világunk;
így köszönöm, Géczy úr, ezért az intő jeleket!
(„Minden teremtmény vissza akar térni
a forrásához, a teremtőjéhez. Pont.
Ennyi a világegyenlet…”)
[Pápa, 2014]
Változó levegő
Telik-múlik az idő,
változik a levegő.
Ami most új, benne a régi…
De kinek jó újra
azt fölidézni?
Kik Istent megtagadják,
lám Fortunában hisznek!
Egy hosszú távú lépést-döntést
átlátni később már
nyilván könnyedebb.
Változó a levegő,
repülnek az esztendők.
Mi most új, abban van a régi…
Kinek jó unottról
újra regélni?
Fortunában úgy hisznek,
kik Istent elvitatják!
Megváltozhat, mert másképp látszik;
ami egyszer új volt,
ma legyintést vált.
[Pápa, 2014 tavasza]
Mert elnök, de ügynök
Egy ügynök egy senki,
mert mögötte van valaki.
Egy elnök egy valaki,
de felette nincs senki.
Egy ügynök egy valaki,
de mögötte nincs senki.
Egy elnök egy senki,
mert felette van valaki.
[Pápa, 2014. július végén]
Megzavart lélek
Szakítanál csak azért, hogy szabadnak te tűnj.
Így öröklődik s őrködik bűnre a bűn.
Így irigy a hű hangya tücsök-társára:
Felrúg mindent, aztán már mégsem csinálja.
Vagy épp házasodnál, mert mások így akarnak.
Hivalkodón megfelelni hivatalnak…
Hivalkodónak gondjai szaporodnak,
Mint pávának az ólban, kit kiszagolnak.
[Pápa, 2014 nyara]
Halakat etetek
Fentről etetek,
szórom az étkeket lefelé:
halaknak szeretet.
Úgy félnek,
mint istentől hívő emberek.
Ujjaim végét vízbe merítem,
belemosom a maradékot:
haltápmorzsa-darabka szívem…
Gyors csobbanás jelzi,
az élelem még a félelem mellett is
gyengéd,
és a színes halbőr csíkok,
mint a tempera-festék
cikáznak a vízben.
Hajlékukat, az akváriumot is
a magamféléktől kapják,
mégsem érdekli őket más,
csak a lemezes díszhaltáp.
Néha egy kis szúnyog, muslica
kerül az étlapra,
de hogy kitől, vagy miért –
és ha van is halisten,
talán azt már csak ő tudja.
[Pápa, 2014. július 31.]
Megtartók
Könyvek és levelek,
ruhák vagy csetreszek;
sok a felesleg, a szemét,
ember teríti szerteszét!
Holmik meg kacatok,
elhagyott iratok;
ember tünteti el őket,
hát ember elől eltűnnek.
Kütyük vagy ketyerék,
társakként menedék;
gyermekek sírnak hozzájuk,
siratják szeretett tárgyuk.
Kidobott masinák,
rossz elektronikák;
mind-mind megtartó elemek,
használat után szemetek.
Nem fáj szívünk értük,
ha fáj is, túllépünk.
S bár jól szolgálnak ki minket,
lám idővel nem kellenek.
Emléknek tartani?
Luxus felhalmozni…
Győz a praktikum, a kor ma,
a formabontó új forma.
Nem úgy a gyűjtők! Ők
nehezen túllépők.
Szívük szakad, ha váltanak;
keseregnek, ha kidobnak.
[Pápa, 2014]
Te csak
Fázol? Nem, te csak hideget érzel.
Ha fáznál, nem a gázláng égne,
hanem fát gyűjtenél télre.
Tehát fázol? Nem, te csak hideget érzel…
Magyarázol? Nem, te csak magyar vagy,
mely nyelvtől lám mindent megkaphatsz;
mit képekben látsz, szádra ad.
Tehát magyarázol? Nem, te csak magyar vagy…
[Pápa, 2014. november 11.]
Szép, nagy vicc
A vicc az, hogy
mindenki biológus,
mindenki fizikus,
mindenki matematikus,
sőt akár informatikus.
Még ha nem is tud róla,
még ha nem is gondolja –
még ha valaki titkolja –,
akkor is meteorológus,
jogtudós vagy pedagógus,
lelkész, netán pszichológus,
gyógyász, akár borász,
botanikus vagy vadász,
állattenyésztő,
sőt agronómus –
és nem mellesleg szexológus!
Hisz józan paraszti ésszel is úgy logikus,
hogy minden ember polihisztor típus.
Ennek ellenére mindenkinek kuss!
(Vagy legfeljebb, mint a Hofi-viccben a klasszikus:
a gazdagoknak klassz, a szegényeknek kuss…)
Bár nem sokáig lesz így praktikus…
[Pápa, 2014. november közepén]
Vírusos skizofrénia
Ha van pénzed, lám könnyen pofázol!
Ha nincs pénzed, miért nem gályázol?
Ha nincs kajád, élni sem igen tudsz.
Ha van kajád, csupa műanyag cucc…
Csak városi ember lesz skizofrén.
(De nem is nekem kell ebben hinni.)
Nincs eleve bűnös – okforrás van!
Ősi népeket tessék megnézni!
[Pápa, 2014. november 13–14.]
Most van jól
Akkor jó, amikor van.
Most van jól, ideje van.
Itt az ideje, idejekorán van.
Jól halad az idő,
most kell megesnie, így kell lennie,
és ma.
És nem előbb, és nem utóbb.
Nem korholni időt, csak beengedni a jót.
Jóként megélni most a napot,
mert jól van ma,
mert jó, nagyon.
Mindegy hányadika, pont időben.
A sors kalendáriuma a legjobb mérleg.
Az elfeledés tervezve tény lesz,
a spontaneitás meg maga az élet.
Ezért hát – most van jól.
S jó ez.
[Pápa, 2014. december 10.]
Számkivetett, ha számol
Csak azokat a számokat láthatod,
Melyekért a szemed felragyog.
De ha már tanultál matematikát,
Azt jóra is használhatod.
Felébreszt, megrémiszt, talán féken tart,
Ha szembesülsz olykor számokkal,
S meglátod az emberi pusztító bajt:
A végóra elfogyóban.
[Pápa, 2014. december 18.]
lehet
a születés már csak kórházban lehet
az anya meg csak gyeden lehet
a család már csak kétgyermekes lehet
az apa meg csak elvált lehet
a bújócska már csak EU-konform lehet
a fogócska meg csak NATO-kompatibilis lehet
a tanár már csak felnőtt lehet
a tanulás meg csak iskolában lehet
az előélet már csak büntetett lehet
a munkavállaló meg csak flexibilis lehet
a hitelfelvevő már csak felelőtlen lehet
a nyugdíj meg csak öngondoskodás lehet
a válság már csak gazdasági lehet
az állam meg csak korrupt lehet
a világ már csak globális lehet
a halál meg csak betegségtől lehet
[Pápa, 2014 decembere]
Eszményi
Nézni, nézni, nézni…
Arcodat fürkészni,
minden egyes arczegzugot,
a kontúrt, az áll-hajlatot,
a fülcimpát, a száj szélét,
a szemhéjak melegségét:
a férfi szereti a nőt nézni,
csak nézni, céltalanul.
[Pápa, 2015. év elején]
Részegen verset
Ha részegen elolvasol egy verset,
a száraz szavak megelevenednek.
Vad intuíció felszínre hozza,
mit a révült hétköznap elorozna.
[Pápa, 2015 januárja]
Tompa ürességben
Alszik a város, alszik a munkás.
Már a halottak is csak számot kapnak.
Míg üres a has, ürül a pohár,
a gyilkolóknak pedig neveik vannak.
Örülsz, ha adhatsz,
de a percepció-memória megtelt.
Hol megáll az idő, a jelen betoppan.
S még készül a jövő, belátod:
végül minden csak kezdet,
mert a végzet a te igazi választottad.
[Pápa, 2015 januárja]
Kritikus pont
Mint delphoi jóslat, oly nyilvánvaló,
hogy mit is jelent ma a kritika szó…
Ki a jó kritikus?
Aki tudna vitatkozni, de nem teszi?
Vagy aki amiről vitatkozna, azt elhiszi?
Van-e szükségesebb?
Van-e építő kritika?
Ki kritizálhat még úgy,
hogy az ne legyen kritikus pont,
kritikus zrika?
Egy kritikus kritikus csak kérdést tehet?
A többit meg a sorsra bízza –
mint végrendelet?…
Ki találta föl a kritikust?
És vajon egy kritikus lehet-e önkritikus?
A kritika miben jótevő? Mitől lesz meg?
És csak felrajzol, azután összetépet?
Ki nem láttatná át a történelmet,
eredményeit épp ő kérdőjelezi?
A kritikus tán csakis kötekedne?
Vagy egyirányú, ajánlkozó álzseni?
Legújabb kori kozmikus kozmetikus?
Mik az alapvető értékrendi pontjai?
Magáról már valamit csak hisz?
Egy kritikus tipikusan liberális?
Hová tart ma a kritika? Ki dönt felette?
És ha sehova, akkor, amikor elkezdte,
mi volt vele a terve?
Hibanagyító? Vérlázító? Vagy kiféle-miféle?
Csupán ezekre nincsenek válaszok tőlük – végtére…
Definiálgatunk, pötyögünk így bőszen,
miközben elmarad a rendítő hazatalálás.
Tán semmiből jöttünk – és semmivé leszünk?
Kétlem.
Megmondom én, mit mondok:
ne ítélkezz, hanem te is csak kétkedj!
De legalább légy hajlandó rá!
[Pápa, 2015. év elején]
Sport vagy játék
Ha kiveszik a játék szépsége,
eljön a komolykodás.
Ha kiveszik a játék szentsége,
megjön az okoskodás.
Hol eltűnik a játék szelleme,
ott nincs tiszteletadás.
Hol eltűnik játék s természete,
ott elvész szórakozás.
[Pápa, 2015. január 28.]
Szívvel tiszta
Nincsen apám, se anyám,
se jogsim, se nyelvvizsgám,
se házam, max’ bérletem,
s az istent így ismerem.
Harmadnapja agyalok,
hogyan lehetnék boldog.
Harminc évem hatalom,
harminc évem nem adom.
Hogyha kell valakinek,
ne pénzen vehesse meg!
Szívvel tiszta életem,
magam ím nem szégyellem.
Leszólnak és fellöknek,
azt várják, hogy hörögjek,
de nekem élet terem
gyönyörű, ép szívemen.
[Pápa, 2015. február elején]
Kis folyónál kisfiúcska
Kis folyónál kis fiúcska
ül csak, némán játszik a partjával.
Nem kell neki semmi ócska,
hozott holmi elektronikával…
Friss levegőn csobog a víz,
fiúcska fülébe száll az élet.
Bár nemrég múlt ő még csak tíz,
tisztán látja: végtelenbe réved…
[Pápa, 2015 februárja]
Kombinálunk
Kombinálunk, kombinálunk –
látványokat fantáziálunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
szimpla helyett komplexet várunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
cselszövést sejtünk, apellálunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
megvádolunk, favorizálunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
nevesítünk meg kalkulálunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
vágyainkkal humorizálunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
jól megfagyunk, miközben fázunk…
Kombinálunk, kombinálunk –
s elfeledjük lélegző álmunk…
[Pápa, 2015. március 26–28.]
Dátumozunk
Dátum a polcon, dátum a metrón,
dátum a mezőn, a házfalon.
Dátum mindenütt, ahol számít,
az élet mit állít –
dátumozunk körös-körül.
Hónap a fejben, hónap a csekken,
hónapok előre és veszve.
Hónapok alatt változtatunk,
oly gyámoltalanul –
tegnapról holnapra halunk.
[Pápa, 2015 tavasza]
Jogos?
Ha az igazságot nem kéne magyarázni,
csak jutna-jutna egyre előre,
talán elkényelmesednénk,
és mindenki hátradőlne.
De mi felvilágosodtunk, joggal, nosza –
és a jogokkal megágyazva
transzformáltuk életünket
szántszándékkal s azért,
hogy a tiprókkal leszámolhassunk.
És valóban?… Ó, soha…
Nem veszitek észre? A jog arra való,
hogy csűrjék-csavarják
pont azok, akik megalkotják!
Ők védekeznek és támadnak vele,
senki másnak nincs rá szüksége;
ügyeket kreálnak, bolygatnak –
nem elrendeznek s nem megoldanak,
csupán megolvasnak és bosszant’nak.
Mert miért kell bonyolultan beszélni?
Vagy ki nem bonyolult, őt lenézni?
A legszebb hazugságok ezért az emberi jogok,
miközben a néptömeg a modernitásban nyomorog…
Mindennapos jogsértések – ki értené meg?
Papír, döntés, adat: emberi sors…
Nem mindenkinek van joga
a maga igazságára éppen,
hát vágyakozik oda, ahol jobb…
Ki a szabadságban megélt,
megél a diktatúrában.
Ki a diktatúrából megélt,
megél a szabadságban.
Szabadság és diktatúra így egy tőről való:
óvatlan elménknek felkínált faló…
Emlékbe!
[Pápa, 2015 tavasza]
Kötelező keserű élettapasztalat?
1
Sokszor megkapnám tán,
ha düh ér, vagy harag, küzdő érzelem,
akkor azonnal tollat ragadok s jegyzetelem.
De ha már csak így van ez, nem szégyenem,
legyen annak szégyen, ki kiváltja,
sőt élvezi ezen érzetem.
Mert dühvel nem lehet várni,
a harag nem fegyelem,
ám ha idő megkomponálni,
az intenzitásából veszít az érzelem.
Így vallom: világos vers kell a froclizókról,
rájuk mutatni, eléjük állni,
s vajmiképp kilépni e torzóból,
mely mai korunkban, világunkban tobzódik,
neuralgikusan felszorzódik.
2
Világos szó kell a froclizókról,
mert ők nevetség tárgyává az embert,
akár ismerősüket teszik,
a cikizett személyt bőszítik
vagy leginkább sértik,
önbecsülését gyalulják, vésik,
örömüket ebben lelik,
hogy kárvallottjaik önmagukat szégyellik.
Az egyik legkárosabb viselkedés másokkal szemben,
keserű humor ez és érthetetlen.
Jobbat ki se találhattak volna szeretet ellen,
mert ki áldozata, így sóhajt fel, bármi áron:
„Hová is bújhatnék már rögvest e világon?!”
3
„Szedjél nyugtatót!” – így a bölcs mondat,
mely nyugtatóként hatogat
egy lényeg nélküli lényeglátónak.
„Te úgysem változol meg” – hangzik el lenézően.
Így keverik össze sokan a jópofaságot
a tahósággal éppen.
Miért attól lesz valaki magabiztos,
hogy másvalakit szégyenbe hoz, lelomboz?
Miért úgy maradhat saját egójuk kizárólagosan rendben,
hogy cikiznek, frocliznak más embereket rendre?
4
Ők így becsülik s tisztelik lám az őszinteséged,
s mint vérszopók a vért, úgy gyűjtik az információkat felőled.
Sznobizmusuk a „másnak kuss”-elvén lásd határtalan.
Szóval kerüld az ilyen barátokat – ebben ne légy bizonytalan!
[Pápa, 2015 márciusa]
Intellektuális fogékonyság
Issza eszünk a mondókákat,
melyeket bölcsek üzennek.
Magasabb szinten vitatkozunk,
sőt már nem is vitatkozunk,
ha már értjük őket.
A bölcsész csak egy bölcs ész,
és mi akkor válunk azzá,
ha egy beszéd már azért bántja fülünk,
mert üres szavait még mondója sem érti,
miért s mivel üresíti –
csak a felszínt kapargatná.
Mert az igazi tanulság,
hogy nem az a tanulság,
mitől félünk, hogy számon kérnek.
[Pápa, 2015. május 12.]
Tavaszi aforizmák
Hű, de okosak az emberek…
(Az emberek – vagy csak egyesek?)
Egymás helyett csak észt védenek.
Ez a jóindulat – de okosak az emberek.
Nincs olyan, hogy feladni,
olyan nem is létezik.
Az élet csak előre tud haladni,
a feladás csak ebben haladék.
Tudnod kell, kivel hogy’ beszélsz,
mikor, milyen módon cserélsz
eszmét, panaszt, ködfelleget.
Külön nyelv minden partnered.
Az élő lélekhiányt elképzelni
még élők közé nagyon nehéz,
ha viszont már tapasztaljuk, késő:
becsüld meg, aki mellet élsz!
[Pápa, 2014]
Versjátékok a pénzzel
Ha a bér a vér s a vér a bér
1
Ha a bér a vér s a vér a bér,
béres valóság lesz a vérrendezés.
Bér folyik majd ereinkben,
vérből és fizetésből élünk –
vérmentesen nem működne már
bérkeringésünk.
A bérnyomást a vérviszony
alakítja majd,
a véremelés hiánya meg
bérképünkön a bérbajt.
Lenne garantált vérminimum
és véren kívüli juttatás,
ám a minimálvér várhatna,
mert jönne a vérbefagyasztás!
2
A vérszámfejtő hiába vérjegyzéket ír,
vérpótlékról nem árulkodna e vérpapír.
Bérbíró dönthetne csendben bérbosszú felett,
aki bérszomjas bértanút kibéreztetett.
Bérzivatar után sok lenne a bértócsa,
béres valóság csak így válhatna valóra.
Bérebek őriznének gazdag vérházakat,
kik bérszemet kapnának a bérbőség alatt.
A bérontás azután elkerülhetetlen,
a bérvétel vérrel megfizethetetlen.
Ha csak egy csepp bér bent maradna egy pohárban,
vad bérszopók hada csapna le rá – szakmányban…
Money-mánia
pénziók meg manifaktúrák
dohognak pénzumokként
fallosz helyett pénzisz
nemzi a gyermeket
Kenyérkeresők
Biztos megéri, különben nem csinálnák…
(Egykeresős családmodell.)
Ha nem érné meg, nem csinálnák…
(Kétkeresős családmodell.)
Elgondolkodtató
Apropó! Ma apró életöröm
szinte már csak a béremelés.
Flow-élmény, kitörő eufória
– mégsem marad kő kövön…
Pénzügyes kifejezések
jó pénzért.
váltsuk aprópénzre!
fillérre pontosan…
az idő pénz.
pénzt vagy életet!
pénz beszél, kutya ugat.
mert mindenki pénzből él.
nem minden a pénz.
semmi pénzért.
semmi sem drága.
van az a pénz.
mégsem lehet mindent pénzért megvenni…
[Pápa, 2015]
Játékba menekülök
Játékba menekülök,
a játékban
lesz utolsó örömöm;
ajándékba
kapom ezt most, élettől
megvéd engem –
nem enged így borútól
kivéreznem.
Játékba menekülök:
kikapcsolóm.
A kért penzumokon még
pimaszkodom.
Ne fájjon jó fejem, jaj!
Ne fájjon már,
mi közérzetromboló –
legázolnám!
[Pápa, 2015. május végén]
Szegény-e a gazdag, gazdag-e a szegény?
A szegények zúgolódnak, a gazdagok összefognak.
A szegények tusakodnak, a gazdagok tanakodnak.
A szegények kihasználnak, a gazdagok fenntartanak.
A szegények zaboláznak, a gazdagok reguláznak.
A szegények rimánkodnak, a gazdagok kiforgatnak.
A szegények szaporodnak, a gazdagok nem spórolnak.
A szegények produkálnak, a gazdagok kreatívak.
A szegények kivéreznek, a gazdagok felfrissülnek.
A gazdagok lízingelnek, a szegények követelnek.
A gazdagok unatkoznak, a szegények életuntak.
A gazdagok affektálnak, a szegények nem paráznak.
A gazdagok elutaznak, a szegények emigrálnak.
A gazdagok vitorláznak, a szegények kvaterkáznak.
A gazdagok ruházkodnak, a szegények alázkodnak.
A gazdagok félrehúznak, a szegények lesodródnak.
A gazdagok kívánkoznak, a szegények siránkoznak.
[Pápa, 2015. május végén]
Egy walesi baráthoz
Régen írtam hozzád, barátom!
Jó messze élsz s vagy mindig távol…
Vagy mindig máshol – de közben bárhol is jársz,
ugye baráti szóra még hazatalálsz?
Annyi hölgy van, hidd el – nézem!
Párra váró lelkek éppen…
Annyi szép nő, csinos szerzet –
hogy nem találsz máris egyet?!
Látom, miként bolyongsz – nézlek!
Európa-szerte vitézkedsz…
Egyet ne feledj: ha a Napba nézel,
egyet láthatunk mi fenn az égen!
[Pápa, 2015. május 28–31.]
Gerincpróba
Pár hónapja sajogat saját
testem. A tartásom nem egyenes,
állítólag. A gerincemmel lehet
a gond, a fejtől a farig vezet
bennem, és kisugárzik a baja
leginkább a hátamba. Persze én is
tehetek róla, mindig mindenről
tehetek – most is csak titokban
írogatva verselgetek…
Ahelyett, hogy kihúznám magam,
s várnám: hadd jöjjön, aminek jönnie
kell! De erről esküszöm, eddig nem tudtam –
most jöttem rá, mi ez a gerincpróba…
Hajlott hátúakból van elég,
egy idegbecsípődés még nem a vég;
ez az ízületi gyulladás viszont más tészta,
krónikus és vissza-visszatér
szúrva, hasítva…
(Mi lehet a megoldás?
Jelentkezni fog, aki tudja…)
[Pápa, 2015. június elején]
Görcsölj, csak görcsölj!
Görcsölj, görcsölj csak, hogy legyen fiad!
Görcsölj csak, hogy legyen lányod!
Aztán görcsölj, görcsölj csak, hogy
legyen nap, hogy ne kérd, hogy ne fájjon!
Majd görcsölj, görcsölj csak, hogy
legyen, mit a gyerekeidnek enni adj!
Görcsölj, csak görcsölj, hogy
várhasd megint az új tavaszt!
Majd görcsölj, görcsölj csak, hogy
derék ember legyen lányod, fiad!
Görcsölj, csak görcsölj, hogy
amit kérnek, azt mind-mind megadd!
És görcsölj, görcsölj csak,
ha már ember lesz a nagy kamasz –
görcsölj, csak görcsölj,
tudd meg, milyen az,
hogy végignézed utódod és véred,
hogyan s mint lakja e bolygót,
hogyan jár-kel s téved…
Majd görcsölj, csak görcsölj, hogy
az életnek útnak indíthasd!
Kezdd elölről és görcsölj újra, hogy
a görcsölést nehogy átadhasd…
Még mindig görcsölj, görcsölj csak,
hiába külön ember már lányod, fiad;
ha ő még nem görcsöl, te görcsölsz csak,
de Isten ments is, hogy ezt átadhasd!…
[Pápa, 2015. június végén]
Lehet ma valaki lusta?
Lehet ma valaki lusta?
Minden éremnek mindkét oldala?
Lehet ma valaki lusta?
Egyszerre kirekesztve – és jól megszólva?
Lehet ma valaki lusta?
Automata ha leáll, nem ember javítja?
Lehet ma valaki lusta?
Éhbérekért nem élni – ez talán oly szorgalmas munka?
[Pápa, 2015. július 25.]
Új múlton merengő
Hová tűnt már el a lágy, régi magányom?
Hol a kis szégyenem, a szegény családom?
Komplexusom volt csupán, mit ma csak hírből ismerek.
Eltűntetek belőlem régi lakóhelyek…
Régóta nem éreztem így, most sóhajtok.
Most értettem meg, mi akkor gátolt s borzolt.
Magam ura lehetek mára, már látom a jelent –
eltüntetett belőlem minden régi sebet…
[Pápa, 2015. szeptember 10–11.]
Hátrahagyott jelek
A költő hátrahagyja sorait és lassan továbbáll.
Így diktál neki a sors, elsőként ő próbál.
Amit egyszer megérzett, lenyomatát később értik meg,
ő már nem kell hozzá – változik, keresztülmegy.
[Pápa, 2015. június 8.]
Valaki tudja rólam
Valaki tudja rólam…
Nem bújhatni sehová,
se egy kő alá.
Ha létezel – vagy.
(Azonosítva…?!
Hmm…)
Valaki tudja rólam.
Megvesződött sorsom bújja.
Katonás rendhez jól igazodom, mégis
felkutatják, ha akarják
másodpercnyi múltam.
Mert valaki tudja rólam.
Hogy mit, nem számít.
De ha számít,
kiállhat s kiálthat rólam
akármit.
Hisz valaki tudja rólam is,
ezt váltig állítja;
fejéhez kapva kapja fejébe,
hogy gyanúimat hogy’ gyanítsa.
Így tudnak rólam…
Bámulókat bámulók,
vajon bámulni jobb-e már,
mint tenni bámulnivalót?
Hisz rólam is tudja valaki,
de pont nem azt,
amit igazán kéne.
Ő mondja meg, ki vagyok s lehetek,
s ő dönt felettem – no bár félve.
Az erő-tekintély nem tisztelet,
a jutalom nem lehet büntetés,
csak ott, hol fordítva folynak a dolgok,
hol meghamisítják a tévedést.
A senkik hogyne tudnának rólam.
Hogy mit is? Abszolút nem számít.
De ha számít,
ki állít, kiállít rólam
akármikor
akármit…
(Evolúció…?!
Pff…)
[Pápa, 2015. december elején]
