A materiális világkép elzártságának számomra bekövetkezett feloldásával máris másképp tudom szemlélni a körülményeket.
Józanság
Csak egy józanság van,
Az nem lehet többféle:
Egy aranymetszéspont
Bárhonnét nézve!
De ha azt nem leled,
Tévutad lázad,
És amíg megleled,
Magányos vágyad.
Mert egy józanság van,
Mely nem lehet többféle:
Egy arany középszer
Minden egyénre!
De ha azt nem leled,
Tévúton vágyad,
És amíg nem leled,
Magányod lázad.
[Pápa, 2013 tavasza]
Óvatosan
Néha szelíden, néha halkan.
Néha csendben, magamban.
De csak óvatosan!
Néha kivételesen, néha bajban,
Néha rugalmasan, jó modorban.
De csak óvatosan!
Néha zengőn, néha zajban,
Néha pergőn, felajzottan.
De csak óvatosan!
Néha sodrón, néha sakkban,
Néha megadóan s átkozottan.
De csak óvatosan!
Néha tejben, néha vajban…
Néha gyógyítóan, inhaláltan.
De csak óvatosan!
Néha kilóban, néha grammban.
Néha vidáman, szomorúan.
De csak óvatosan!
Néha nyíltan, néha zártan,
Néha alkoholmámorban.
De csak óvatosan!
Néha frissen, néha nyárban,
Néha anyánk ruhájában…
De csak óvatosan!
[Pápa, 2013. június 10.]
Szövőgyárban
Folyik a szál, a kusza szál.
Szedjük már fel valahol!
Folyik csak perc, összekuszál:
Mire létezünk akkor?
Itt várjuk, hogy teljen az idő,
A munkaóra, sokpercnyi kín dagad.
Nem a miénk eme épített jövő,
De bizalmatlan, aki nem halad.
[Pápa, 2013. július 5.]
Amivel egy felnőtt
Amivel egy felnőtt tette foglalkozik,
Azzal egy gyermeké sohasem:
Nem tépelődik azon – azon nyomban s folyton –,
Hogy a lelkekben károkat tegyen.
Táncol és kacag – de nem úgy, mint a felnőtt!
Csak hírükbe hozhat jó perceket.
S ha mégis ilyen volna: hát kérem, nincs, mi indokolja,
Hogy az a gyermek már felnőtt ne legyen…
[Pápa, 2013 júliusa]
Régi mentorok
Régi mentor előtt végig csak az ragyog,
Hogy a tanítványa legyen a még nagyobb,
S nemhogy tőle féltse saját ragyogását:
Általa nyerhesse élete varázsát!
[Pápa, 2013. augusztus 14.]
Holdvirág
Hallgat az este,
megbújik minden.
De mellém bújsz te
– világít a Hold fenn
(élteti a napsugár,
így éjjel is süt ránk).
Én veled vagyok,
s te vigyázol rám:
mint két összehajló
holdvirág.
[Pápa, 2013 nyara]
Nehéz most a szívem…
Nehéz most a szívem…
Azt mondják: düh meg harag.
Pedig egyebem nincsen,
mint ez a szív – rajta lakat.
Elhagyhatna ő már?
Valóban tenne ilyet?
S helyette mi lesz, mi belenő?
Ha a múltad furcsa, a jövőd hihet?
Szív-amplitúdó:
mikor nem megszokott a közeg.
Szív-forduló:
olykor drágán fizet.
Egy nő regényt írt,
egy meg hősnek mutat,
a többi ácsingózhat:
a szívemen a lakat.
Nehéz így a szívem…
Mellkasom jól szorít,
lüktet szemem könnyben,
néma létem borít.
Szerelem és hazugság?
Megférhet-e szépen?
Szerelem és házasság?
Imáinkban kérten?
Nem válthatom meg a férfiakat,
de én még – idáig – jó voltam.
Jobb voltam, mint a nők kapcsolatban;
érző e lényeg kódoltan…
És hiába immár, hogy lángelmém kaland,
nemcsak magamnak, tán másnak is,
rügyet nem fakaszt így szívben e zavart
füstölgő oszlop, még ha gerinces is…
Nehéz eldönteni, hogy a hazug a fájóbb,
vagy a sunyi, az álca, a képmutató.
De ha megértenénk végre saját álmaink,
rájönnénk: magunkat nem kell becsapnunk.
Nem jól kezeljük ma már talán a szerelmet,
elfuserált világunkban mint feloldódó cseppet
hagyjuk elkallódni, s korán rásegítjük az útra,
mit az idő jelölt ki, változásra újra.
Kereslet és kínálat.
Rolex karóra és bolhapiac.
Szeretünk és gúnyolunk hiába:
idővel ez már nem lesz divat.
Hát miért sírunk akkor a vágyott szerelemért,
miért tőle várjuk az emberi csodát?
Ha mi áruljuk el majdan rögvest csodatettét,
s átadjuk idővel, mint egy kisbabát.
Egy bizonyos kor után
már nem kell az embernek
a gyengédség szépsége,
a szerelem mélysége.
Csak a testiség hívogat minket,
mert megfáradunk talán,
csak a testiség csalogat bizony,
álnokul s konokul;
ő hív, ő vár, ő csal
sajnos minket lépre.
Aki élvezkedő, ő nem szerelmes.
A szerelmes nem masina-szabó.
Hülyítik egymást – és hevernek
szanaszét a fülhallgatók…
Aki szerelmes, nem hazudik társának,
nem tud hazudni szeretett felének.
(Bár a szerelem még nem kapcsolat,
de a bizalom már részben.)
Nőnek az kell jobban: csakis őt szeressék,
figyelemmel telve óhaját csak lessék.
Férfinak meg csak: maga ura lehessék,
tiszta lelkiismerettel bármit megtehessék.
A nők úgy igazán
csak a
nem egyértelmű rosszat bánják meg,
a férfiak pedig, úgy igazán
a csak
igazán rosszat bánják meg.
De mindig: a férfi férfi,
a nő az nő lesz,
vagy csak marad
– ez bizony elhihető.
Csak legfeljebb itt-ott s így-úgy,
lásd majd,
egymás démonait vesszük elő.
Sok nő kielégítetlen.
Találni számos bűnharagost.
Csapdába esnek így megvezetetten,
kik azt hiszik: „Na, most taposs!”
Adok-kapok megy szüntelenül,
az erősebb csak ráerősít.
A halál csak áldás az ilyenek ellen,
ha már nem bírjuk tovább: „A keservit…!”
[Pápa, 2013 nyara]
Idegen
Aki előtt nem szívesen beszélsz
a dolgaidról s magadról,
ő valójában számodra egy idegen.
Idegen, kivel kezdetben könnyebb
baráti jóban lenni,
mint akivel egy fedél alatt élsz akár
– de ridegen.
Az idegen nem pillantja meg orcádon a szeplőt,
a pattanást, a szőrpihét, vagy a rút kis bőrheget,
de ha csak később derülne ki róla
számodra tényleg idegen volta,
az élet kegyetlen tanulságaival fenyeget.
[Pápa, 2013. október 18.]
Pszeudotudás
Régen úgy hittem,
minél többet tudok a világról,
annál is inkább kevesebbet.
De ma már belátom,
épp ez bizonyítja:
hibás ez a tudás – sőt azt is,
hogy valójában
az élethez nem is keresettebb!
Ma már úgy tudom,
minél többet ismerek a világról,
annál is inkább én vagyok
– és élni akarok!
De mire a képzés, hova a titulus?!
Ha félünk, vádolunk,
és hidegek vagyunk,
a szívünk sem lehet lám langyos…
[Pápa, 2013. október 25.]
Kell vagy jel
miért kellenek
a se eleje se vége kapcsolatok
ha megvan mindened
de a kedvesed nem tudja
a szíved kiért dobog
a test uralkodhat a lelked felett
szenzorait élvezed
miközben csúnyán átvered
a saját életed
miért kell ez neked
akkor kellenek
a se eleje se vége kapcsolatok
akkor nincs meg mindened
de a kedvesed sem tudta
a szíved kiért dobog
a lélek uralkodhat a tested felett
szenzorai végzeted
miközben szépen átveszed
a saját életed
mert ez jel neked
[Pápa, 2013. október 27.]
Venyige
Sosincs késő, semmire…
Minden új hang venyige!
Meleg lángja sebtibe’,
Könnyfakasztó a füstje…!
Minden új nap venyige…
Tüzet lobbant sebtibe’,
Könnyfakasztó a füstje!…
Sosincs késő, semmire!
[Pápa, 2013. október 31.]
Hétköznapok
Folyik mechanika, elvagyunk benne,
Műszak cserélhet műszakot.
Kattog a motor, sül a tojás,
A gyerekszó talán túl hangos.
Nincs gondolat, nem is kell más,
Most ez jó – majd akarunk fordulatot.
Van gondolat, van és kell más,
Majd lesz jó – ha akarunk fordulatot.
[Pápa, 2013. november 3.]
A szerelem előszele
A szerelem, mint egy kisgyerek,
Először tetszetni akar, úgy hízeleg
Belénk bújva, belécsábulva
Elszórakoztatja valónkat.
Zavarba ejtett, naiv lelkünk
Komolytalan – bárgyún cselekszünk.
Szavainkat szánkra nem is agyunk hozza;
Védekeznénk, de már hiába.
A szerelem előszele jár:
Így fizet az életben, aki csak hátrál.
Hátba találja Ámor nyila,
S hogy mit kezd vele, szíve joga.
[Pápa, 2013. november 16.]
Élni önfeledten
sajnálni lemúlást
megszánni régiest
szerencsétlent
búcsúzni mélán
keseregni fojtóan
emelkedetten
bánni tettet
érezni sajnálatot
sajnálni kisebbet
szánni gyámoltalant
lelket lehelni gépbe
keresni elveszettet
menteni érzékenyebbet
felhangosítani a csendet
viselni alázatot
beszélni kedvesen
lesütni szemeket
hatni nyugtatóan
simogatni kezeket
puszilni homlokot
ölelni némán
gyógyítani sebeket
szeretgetni hallgatagot
etetni beteget
felkarolni elesettet
szólítani neveket
védeni gyengéket
biztatni szendéket
bújtatni menekülőket
emlékezni elveszettre
elengedni múltat
vágyódni kuckóba
sírni egyedül
sajnálni magunkat
gondolni halálunkra
kapni egy éjszakát
vágyni az álmot
szeretni ha szeretnének
örülni ha mellénk ülnek
lenni odáig
húzni a szánkót
üvölteni a réten
kávézni Bécsben
falatozni fagylaltot
sózni az ételt
kidobni mérget
hajókázni fjordok között
tagadni parancsot
ülni csendben
várni lesben
vívni tanulni
tudni hinni
futni csak futni
száguldani
majd megállni
elfáradni
megpihenni
ténferegni
lubickolni
mosolyogni
örülni
élni
csak élni
élni önfeledten
[Pápa, 2013. november 23.]
A hamisítatlan hazugságokról
Hazudhat-e hazugnak hazug?
Sok hazug közt hazudni hazug?
Hazugságból hazugság a kiút?
Higgyük-e, hogy a hazugság hazug?
Ha hazudtunk, rólunk kiderül-e?
Korábbi hazugnak hihetünk-e?
Aki egyszer hazudott, kétszer is fog?
Aki kétszer hazudott, többször is fog?
Csak az igazság fokozódása a hazugság?
Vagy végleg eldönthető,
Kárban, kórban – vagy korban megmérhető
Gazság?
A semmibe mutató nyíl így életünk:
Egy szobabiciklin ülünk, s veszettül tekerünk,
Hogy az állítólagos szabadidőnkben űzzük el a plusz kilót,
Mely az állítólagos munkaidőnkben a testünkre rakódott…
Hazudjuk a múltat, hogy hazudjuk a jövőt,
De meddig mehet még ez így tovább?
Komolyan hiszik e hitetlenek e jövőt?
A legnagyobb hazugság az önbecsapás?
Az igazság szálainak kibontása
Csak akkor érdekeljen minket,
Ha nem csak mi lehetünk arra érdemes kibontók,
S a szomszéd majd velünk együtt ébred.
Igaz embernek lehet csak mindig igaza,
S ha hirtelen felindul is, még igaz szava,
Hiába ítélik, hiába nem értik –
Lám intelligencia híján csak egy „kincs, ami nincs”…
[Pápa, 2013 ősze]
Értelmiségi mókuskerék
Dolgoztass, hogy gondolkodhass!
Cél hozott, aztán szél visz el…
Gondoltass, hogy szorgoskodhass!
Szél hozott, aztán cél visz el…
[Pápa, 2013 ősze]
Fogyasszátok sok szeretettel!
Van, aki fogyaszthat,
Azért, hogy fogyasszunk!
Fogyasszunk s fagyasszunk
Egymásból egymásért
Ki mindent – s ki mindent –,
Jelenben jövőnkért!
(Vagy ha nem, hát majd adunk kicsit,
Megmondjuk mik az álmaid…)
Ő fogyaszt – te fogyaszd!
Te is hát fogyassz!
(Csak közben – azért – el ne fogyj!)
Kijelentő módból így lesz parancs.
Ne szalaszd el, és főleg le ne maradj,
Hisz ez ma a legnagyobb gond…!
(Vagy ha nem, hát majd adunk kicsit,
Rájöhetsz mik az álmaid!)
Fogyaszd a nőt – az évelőt!
Tükröd legyen-e ő?
Fogyaszd a bajnokot, a sportdivatot!
Győztes a nyerő erő?
Fogyaszd az árut, a produktumot!
Hidd el, ez neked kellő!
(Vagy ha nem, hát majd adunk kicsit,
Megmondjuk mik az álmaid!)
[Pápa, 2013 ősze]
Néha hazudni kell
Néha gyereknek hazudni kell,
Hogy más felnőtt előtt ne tűnjön fel
Vagy gyengeségünk, vagy méltóságunk:
Néha gyereknek is hazudni kell.
Néha felnőttnek hazudni kell,
Hogy más gyerek előtt ne tűnjön fel
Vagy gyengesége, vagy méltósága:
Néha felnőttnek is hazudni kell.
[Pápa, 2013 ősze]
Úgy szerettelek
Úgy szerettelek, hogy becézgettelek.
Úgy szerettelek, hogy elengedtelek.
Úgy szerettelek, hogy álmodtam rólad.
Úgy szerettelek, hogy bosszantottalak.
Úgy szerettelek, hogy megérintettelek.
Úgy szerettelek, hogy ellöktelek.
Úgy szerettelek, hogy napos vasárnapon
az erdőbe vittelek, vadak közé, vadon.
[Pápa, 2013 ősze]
Csak rossz válasz
„… és ilyenkor mit szoktál csinálni?” – így a kérdés.
Mert rögvest csinálni is kell hát valamit?
Ha nem jár a kezed, már nem is vagy érték?
Csak ha robotolsz-zakatolsz naphosszig?
Az ilyen emberek vajon mit fognak tenni,
Ha eljön majd a felfestett apokalipszis…
Nem lesznek munkahelyek, csak bujdosunk
a barlangok között, hogy éljünk
– akkor ők mit válaszolnának erre?
Ott nem lesz a cég, nem érdek a pletyka,
menni sem igazán lehet semerre.
Majd ott tegye föl valaki ezt a semmitmondó kérdést,
mely a régi világban csak rossz választ szülne…!
[Pápa, 2013. december elején]
Kemény a munka – de miért?
„Keményen dolgozom, dolgozom…”
De miért? Mi a fészkes fenéért mondják: dolgozom keményen!
„Hát mert a gyerekem…! Hát mert a családom…!”
Igen?! Biztos? És erre a Természet kényszerít téged?
A gepárd, az elefánt, a hangya is megtesz
– még tán többet, mint néhány ember – a családjáért.
Darwin atyánk csak hátra nézett, hát nesztek!
Előre miért nem lett úttörő szándék?
Száz éve volt idő gyerekre, családra –
mondjátok, mi változott lám meg akkor?
Újra megkérdezem: kinek is dolgozunk keményen?
Főleg, ha belegondolnánk olykor…
[Pápa, 2013. december 4–5.]
Miért lopunk?
Jól nézd meg,
ki mit lop,
s hogy miért
csen, oroz!
Nem titok,
nem vívmány,
csak hitvány
mutatvány!
Nézd csak meg,
ki mit lop,
s hogy miért
csen, oroz!
Nem étel:
műanyag!
Földgáz és
kőolaj.
Jól nézd meg,
ki mit lop,
s hogy miért
csen, oroz!
Nem érték,
csak dísztárgy!
Becstelen
zsibvásár!
Nézd csak meg,
ki mit lop,
s hogy miért
csen, oroz!
Nem meleg
szeretet,
nem szex s nem
érzelem…
[Pápa, 2013. december 6.]
Nézz csak körbe!
Akárhol vagy most,
nézz csak körbe!
Minden pénzben,
munkaórában mérhető
– és mérendő is!
Kétség sincs felőle…
Bármit lát most szemed,
annak végső teherviselője van,
s kilépni sem tudsz belőle,
koordinátád is szabva van.
Sokan azt mondják: a pénz felelősség!
(Lottónyertesek már jól tudják…)
De ez is csak egy felvett tévedés,
mert a hozzáállás a hibás.
Miért függenénk egy tárgytól,
vagy ereje magasztosításától?
Magunkban keressünk miérteket,
s hogy mit kérünk a világtól!
[Pápa, 2013. december 23.]
