Az apeva egy új, mondhatni műfajértékű, cím nélküli versforma, amely a 2010-es évek derekán Magyarországon született. Számomra különösen fontos mérföldkőnek bizonyult a megismerése, hiszen első önálló verseskötetem kizárólag apeva verseket tartalmaz, és az elsők között kívánja népszerűsíteni ezt a posztmodern korba szerintem jól illeszthető öntőformát.
Add
nekem
két szemed
s én belátom
velük hibáim!
*
Rét
zöldül,
faágon
mókus szökken –
de én most halok.
*
Ha
le kell
írnod, írd!
De vigyázz, hogy
olvasva kibírd!
[Pápa, 2017]
Az
élet
megy tovább,
az élet megy
tovább, az élet…
*
Légy
tanár:
diáknak
nosztalgia,
élethez jelen!
*
Te
tehetsz
mindenről!
Senki nem lesz
sorsod kovácsa.
*
Mert
nincsen
elixír,
a szeretet
a hátországom.
*
Sok
sátán
hiteget
csábulásra
intelmeivel.
*
Korcs
korok
neokorcs
szabályai,
vagyis szablyái.
[Pápa, 2018 tavaszán]
Mi
terem
fán – és mi
fán terem az
isteni tudás?
*
Hát
Isten
hozta őt!
Ünnepeljünk!
Fiam született!
*
Mily
édes
hang: oá!
Gyerekjáték
a bababiznisz.
*
Tudd:
remény
csecsemő
számára nincs,
mert ideje sincs.
*
Fut
idő,
szalad – már
sámlira állt
a kis himpellér!
*
Nem
mindegy:
mosolyog
vagy somolyog.
Kacaj elárul.
*
Egy
szőke
lány csábos,
szép mosolya
arcomra fagyott.
*
Lop
a Hold.
Féltékeny.
Idegen toll
csent fényessége.
*
Nem,
nem kell
jutalom!
Nekem csak egy,
egy kell: nyugalom…
*
Sok
sírkert,
mindenütt…
Kudarc netán,
mi csak elkerül?
*
Halld
és lásd;
impozáns
kristályokkal
szeletel az éj.
*
Lét
modern,
vágy régi,
ferde jogok,
embertelen vég…
[Pápa, 2018 nyarán – 2019 tavaszán]
